A városom.hu hivatalos blogja városi programokról, eseményekről, látnivalókról, közlekedésről és a közösségi életről.
Országos Nyitóoldal / Tatabánya / Blog / Turisztika / Tatabánya bemutatása
Tatabánya Komárom-Esztergom megyénk székhelye, amely a szlovák határ közelében, Budapesttől mintegy 55 kilométerre, a Vértes és a Gerecse között elterülő völgyben fekszik. A fővárostól legegyszerűbben autóval az M1-es autópályán lehet megközelíteni, ám forgalmi csomópont lévén vasúttal és buszjáratokkal is könnyű célpont.
A település vidéke már az ősidőkben is lakott volt, és ezt számos lelet is alátámasztja. A Gerecse-hegység Szelim-barlangja például a kőkorszaki ősember lakhelye volt. Majd a honfoglaló magyarok is jelentős nyomokat hagytak maguk után.
A középkori népek itt léte során a környék benépesült, jól ment a kereskedelem és a mezőgazdaság is virágzott. A török megszállók elfoglalták a vidéket és a település elnéptelenedett, a törökök kiűzése után az Esterházyaknak volt köszönhető, hogy a város újból lakott lett. Német és szlovák ajkú római katolikus vallású lakosokat telepítettek a térségbe.
Az 1800-as évek nagy fordulást hoztak a térség csendes mezőgazdasággal foglalkozó népeinek életébe, hiszen rábukkantak a környék szénmezőire. Beindult a bányaipar, 1891-ban megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat. 1896-ban napvilágot látott az első csille szén. A bányászok települése 1903-ban kapta meg a Tatabánya nevet. Szép lendületet vett az ipar és a kereskedelem, a munkáslakosság száma növekedett új lakótelepek épültek.
1947-ben Tatabánya város lett, majd 1950-től Komárom-Esztergom megye székhelye. Azt jó tudni, hogy igazából a megyeszékhelység azért dőlt el Tatabánya mellett, mert a korábbi székhely Esztergom nehezen volt megközelíthető és túlságosan az országhatár szélén áll. Meg persze a szénbányászat fejlődése is aduász volt Tatabánya javára. Akkoriban még nem sejtették, hogy a 70-es 80-as évekre a nagy fejlődés visszafele fordul, 1987-ben a veszteséges termelés miatt bezárták az utolsó bányát is.
Tatabánya 1991-ben vált megyei jogú várossá. A rendszerváltás után a tatabányai és oroszlányi bányák és erőművek össze lettek vonva a Vértesi Erőmű Zrt.-be.
Tatabánya legjelentősebb nevezetessége és jelképe a város fölött a Kő-hegyen szárnyát kitáró Turul szobor. Ez a Turul a 15 méteres szárnyfesztávolságával Európa legnagyobb madárszobra. A műalkotás valójában egy emlékmű, melyhez egy legenda kapcsolódik. Kézai Simon krónikás írása szerint Árpád vezér seregei itt győzték le 907-ben a Szvatopluk szláv fejedelem hadát. A szobor Donáth Gyula szobrász alkotása, amely a 1896-os millenniumi ünnepségekre készült, ám csak 1907-ben lett felavatva.
Szerző: Gaál Era - városom.hu
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide
Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron!
Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest
Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton