Tatai Patara 1597 - a nagy durranás!
Hat éve annak, hogy Pálffy Miklós 1597. évi sikeres ostromának és a kapupetárda (patara) első alkalmazásának évfordulóján a ZOFI Rendezvényszervező Kft neves múzeumi szakemberek támogatásával útnak indította a Tatai Patara török kori történelmi fesztivált. Az évek során a város múltjához méltó és turisztikai értelemben is figyelemre méltó esemény jött létre. A program Európa egyik legjelentősebb XVI. századi történelmi rendezvényévé fejlődött, melynek rendszeres közreműködői lengyel, cseh, német, belga, szlovák, orosz és magyar katonai hagyományőrzők.
Idén a programok május 24-26. között zajlanak. Helyszínük a tatai vár és az Eszterházy - tér. Péntek délután várbéli koszorúzásra, kardcsörtető mustrára és díszlövésekkel színesített fáklyás felvonulásra hívjuk Önöket. Szombaton és vasárnap is két-két látványos csata lesz, amelyekben több mint 300 állig felfegyverkezett török és keresztény vitéz küzd meg igazáért.
A kerettörténet szerint az 1594-ben kirobban újabb háborúban Tata négybástyás vára török kézen van és komoly akadálya sikeres dunántúli keresztény hadmozdulatok indításának. A hadi kudarcokat látva Pálffy Miklós komáromi főkapitány furfangos tűzmestereinek segítségével cselvetésre szánja magát, és 1597-ben kapupetárdával nyitja meg a várkaput.
Ígérjük, hogy a 2013. május 24-26-án Tatára látogatók most sem maradnak feledhetetlen élmények és hamisítatlan fesztiválhangulat híján!
Kedves Olvasó!
A szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait a rendezvényre! Tanulmányozzák a rendezvény folyamatosan bővülő, frissülő honlapját, keressék közösségi oldalainkat, ahol a részletes programot, a közreműködő hagyományőr csapatok, a fellépő művészek és támogatóink névsorát is olvashatják!
Az eseménnyel kapcsolatban 2013. május 15-én délután 13 órakor sajtótájékoztató lesz a Tatai vár Fogadótermében.
TATAI PATARA 1597
TÖRÖK KORI TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL
2013. május 24-25-26.
2013. május 24. PÉNTEK
09:00 Közös úton - nemzetközi jogászkonferencia a vár lovagtermében
10:00 "Pálffy kapitány felvonulása" - Hajós, szekerész sereg menete Almásról Tatára
15:00 Katona-zenekari találkozó - házigazda: Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár
17:30 Koszorúzás a várban az 1597-es emléktáblánál
18:00 Kiállítás megnyitók - Esterházy kastély:
"Pipa-történet 6.", rendezője: Maroš Stražanec, Igor Escher, Juraj Banás, Novák Margaréta - Pipatörténeti klub, Nyitra − Barsi Múzeum Léva.
"Faművesség története 3." - Fegyverművesek, rendező: Kisné Cseh Julianna (Tatabányai Múzeum)
A Kuny Domokos Múzeum: Bútorok reneszánsza - reneszánsz bútorok c. kiállítás
19:00 Mustra az Eszterházy téren: hagyományőrségek főkapitányi – nagyvezíri szemléje
Megnyitó, polgármesteri köszöntő
20:00 Fáklyás felvonulás a tóparton és az Ady Endre úton
22:00 Tábori kis trakta – tiszti gyűlés a várban
2013. május 25. SZOMBAT
9:00 Zenés ébresztő a táborokban
Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár bemutatója (egész nap)
10:00 Vízi bemutató és csata az Öreg-tavon
13:00 Korabeli tüzérségi, muskétás, pikás gyakorlatok. Fegyver- és viselet bemutató.
Devsirme – interaktív történelmi játék
Török íjászverseny (puta lövés az Öreg – tavon)
15:00 Vármegyei Törvényszéki tárgyalás
17:00 Harc a várért – létrás ostrom a Rondella bástyánál, majd kézitusa a várárokban
19:00 Könnyű lovassági bemutató és hagyományőr virtuspróba.
21:00 "Fegyvertánc" - Történelmi katonazenekarok tábori gálaműsora, közös tánclehetőséggel
2013. május 26. VASÁRNAP
9:00 Zenés ébresztő a táborokban
Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár bemutatója (egész nap)
10:00 Követjárás a keresztény táborban, majd török felvonulás a tábor ellen
11:00 Nyílt színi csata a Kastély-téren
14:00 Devsirme – interaktív történelmi játék
Bepillantás a seregek felkészülésébe. Fegyvernemek bemutatása.
15:00 Patara támadás a főkapunál
16:30 Mustra a várudvaron: hagyományőrségek és a katonazenekarok búcsúztatása
17:00 Táborbontás
A csaták közötti időszakokban folyamatosan lehetőség van a táborok látogatására
Új programelem: Hárem
A programváltozás jogát fenntartjuk!